A turisztikai látványosságok több mint harminc százaléka semmisült meg helyreállíthatatlanul a csernobili tiltott övezetben tíz napon át pusztító tűzben – jelentette ki szerdán Jaroszlav Jemeljanenko, a csernobili utazásszervezők szövetségének vezetője az egyik ukrán televízió műsorában.

Kifejtette, hogy megsemmisültek az övezetben lévő egykori szovjet üdülőközpontok, erdei falvak, amelyeket a többnapos túrák során mutattak meg a turistáknak. Hozzátette, hogy megmenekültek viszont a tűztől a fő célpontok, azaz Pripjaty városa, Csernobil és a katonai város, Csernobil-2 is, ahol a rádiólokációs állomás van. Elmondása szerint a helyi kormányzósághoz készülnek fordulni azzal a kéréssel, hogy mégis próbálják meg korszerű technológiák segítségével helyreállítani az elpusztult objektumok egy részét.

A katasztrófavédelmi szolgálat kedden közölte, hogy nyílt tűz már nincs a térségben – az eső segített megfékezni a lángokat -, de még néhány nap kell a parázsló gócok eloltásához. Szerda reggeli jelentésük szerint – amelyet az RBK Ukrajina hírportál idézett – jelenleg is zajlik a parázsló tűzfészkek oltása. A munkálatokban 521 szakember vesz részt 124 technikai eszközzel, beleértve két helikoptert, amelyek előző nap hat tonna vizet locsoltak szét. Nyílt tűz a katasztrófavédelem szerint továbbra sem lángolt fel újra.

A Kijev megyei rendőrség közölte, hogy eddig két embert gyanúsítottak meg tűzokozással, de nem vették őrizetbe őket. Egyikük egy helyi lakos a Kijev és Zsitomir megye határán fekvő Rahivka faluból. Mindkét gyanúsított azt állítja, hogy véletlenül okozott tüzet.

Artem Sevcsenko, a belügyminisztérium szóvivője a Hromadszke tévé műsorában elmondta, hogy tovább folytatják a nyomozást, ugyanis csoportos elkövetőket feltételeznek. “Számos jele van annak, hogy lehettek más személyek is, akik illegálisan hatoltak be a tiltott övezetbe. (…) Ez a tűz szokatlan volt, mert több tűzfészek volt és sok helyszínen” – indokolta a feltételezést.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedd esti videoüzenetében – amelyet a Facebookon tett közzé – arról beszélt, hogy a csernobili atomerőmű, a nukleáris hulladéktároló és más kritikus fontosságú objektumok nem kerültek veszélybe a tűz miatt. Leszögezte továbbá, hogy a radioaktív sugárzás szintje Kijevben és Kijev megyében a megengedett szinten van. Biztosított afelől, hogy a katasztrófával kapcsolatban “senki sem akarja eltitkolni az igazságot” a közvélemény elől.

MTI hír