A fenntartható, zöld- és innovációs tárgyú közbeszerzések elterjesztése érdekében együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság és a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (KBKA) – tájékoztatta a KBKA szerdán az MTI-t.

A Közbeszerzési Hatóság elkötelezett a fenntarthatósági szempontok közbeszerzési eljárásokban való elterjesztése mellett, a KBKA pedig kiemelten fontosnak tartja, hogy támogasson minden olyan kezdeményezést és szervezetet, amely Magyarország fenntarthatósági prioritásait helyezi előtérbe – tartalmazza a közlemény.
A megállapodást Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke és Csepreghy Nándor, a KBKA igazgatója látta el kézjegyével.
A két szervezet megállapodott abban, hogy a közös célok megvalósítása érdekében a fenntartható, zöld- és innovációs tárgyú közbeszerzéseket érintő jogszabályok értelmezésével, valamint joggyakorlatának alakulásával kapcsolatban konzultációkat tarthatnak.
A Közbeszerzési Hatóság és a KBKA emellett közös konferenciákat, műhely-beszélgetéseket és szakmai rendezvényeket, képzéseket is tervez – áll a közleményben.

MTI hír

- Hirdetés -